Örökség és újítás | Kézműves kiállítás a Várkert Bazárban

Örükség és újítás
Kortárs kézműves kiállítás a Várkert Bazárban

Kortárs magyar kézműves remekek

Örökség és újítás – Kézműves kiállítás a Várkert Bazárban

Augusztus 20-án nyílt kiállítás “Kortárs magyar kézműves remekek” címmel a Várkert Bazárban. Közel négyezer népművész közül a Népművészeti Egyesületek Szövetségének szakmai bizottságai és dr. Fülemile Ágnes, a kiállítás kurátora választotta ki azokat az alkotókat, akik bemutathatják alkotásaikat a kiállításon. A kiállításra került darabok által megismerhetjük a népművész szakma műfaji, technikai és koncepcionális sokszínűségét, mely komoly szakmai felkészültséggel és elmélyült néprajzi ismeretekkel rendelkezik. A tradicionális stílusok, technikák és motívumok mellett megjelenik az egyéni hangvétel is, csakúgy, mint a bátor, kísérletező hozzáállás, amely a múltat a jelenbe helyezi. Megtisztelő, hogy az általam készített négy palóc viselet is kiállításra került.

A kiállítás november 22-éig látogatható, érdemes felkeresni, jelenleg talán a legigényesebb népművészeti kiállítás az országban. Köszönjük a rendezőknek!

palocviselet
Alkalmi kabát Készítette: Fehér Jánosné

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>