Újragondolt subrika

Még a tésztája is házi készítésű Fehér Jánosné Vincze Irén, a Népművészet Mestere mennyei somlói galuskájának. Az idei Gombold újra! zsűritagja 1985-ben maga is újragondolta a palóc viseletkészítést, amiért már 1986-ban a Népművészet Ifjú Mestere címmel tüntették ki. A díjakat azóta jócskán halmozó viseletkészítővel egri otthonában beszélgettünk egy jót a palóc ingruhák subrikáiról, a fedémesi emlékekről, és a Kerekes Bandről.

A szavam is eláll a meseszép sötétzöld viselet láttán, amelyben Fehér Jánosné Ircsi fogad. Miközben kávéval kínál, elmeséli, a klott alapanyagra több mint tíz évvel ezelőtt talált rá egy boltban, és annyira megtetszett neki, hogy az egész készletet felvásárolta. Ha megjelenik valahol kabátkájában, mindig meg is kérdezik tőle, honnan van még neki ebből a manapság hiánycikknek számító anyagból. Ircsi szinte naponta járja a boltokat anyagokért, díszítésekért, amelyekből mindig nagy mennyiséget vásárol, hisz sosem lehet tudni, egy-egy anyagot meddig gyártanak még. Készlete láttán néhány szaküzlet vezetője is elpirulna. A bútorokon büszkén pózoló kerámiakancsók, családi fotók mellett szerényen álldogálnak Ircsi kitüntetései. Legfiatalabb közülük a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díj, amelyet idén januárban vett át, de ott bújik meg a népművészet Kossuth-díjaként emlegetett Népművészet Mestere kitüntetése is. Kicsit elidőzöm az elismerések felett, amelyeket megérinteni sem merek, majd besétálok Ircsi birodalmába, a viseletkészítő műhelybe, ahol megrendelői ruháit, és saját pályamunkáit készíti. A felmenőink vidéki tisztaszobájának hangulatát idéző szentély sarkában Ircsi nagymamájának egykori ágya áll. Rajta hever egy divatos, kékfestő alapanyagból készített ingruha. Eláll a lélegzetem, amikor kiderül, Ircsi tizenöt éve készítette.

“Számomra nagyon fontos, hogy egy ruha hordható legyen. Én is viseletekben járok, így saját magam tapasztaltam ki, hogyan őrizhetném meg a ruhák hagyományos motívumait, formáit úgy, hogy kellemesen érezzem magam bennük. Ez a kékfestő ingruha tavaly szerepelt egy divatbemutatón, a lányok imádják hordani, mert jó érzés viselni. Ezeket szuperül fel lehet dobni egy szép övvel, csinos fülbevalóval, amit így minden probléma nélkül, éveken, sőt évtizedeken keresztül lehet hordani. Fedémesről származom, gyerekkoromban nekem is ki kellett vennem a részem a hosszú téli esték hímzéssel, varrással töltött óráiból. Akkor persze eszembe nem jutott, hogy én majd palóc viseleteket fogok készíteni. Aztán ’69-ben Egerbe költöztem. Első ingemet férjemnek készítettem, ő kért meg, hogy varrjak neki egyet. És ekkor merültem bele igazán a ruhák készítésébe. Fedémesi gyökereim miatt nem is volt kérdés, hogy palóc viseletekkel fogok foglalkozni, és nem a matyóval vagy a kalocsaival. Azt úgyis mindenki ismeri. Érdekes, hogy akkoriban mennyire visszaszorult vidéken is a népi ruhák viselése. Még édesanyám is rám szólt, hogy Egerben hordhatom a viseleteimet, de Fedémesen ne vegyem fel azokat. Én persze még a trapéz nadrágomra is csempésztem egy-két hímzett mintát. Első ruháimmal nyertem el ’86-ban a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ez a hatalmas elismerés egyben nagy felelősséggel is járt, hiszen annak, akinek egy ilyen díjat odaítélnek, állandóan meg kell újulnia.”

Hirtelen megpillantom Ircsi nyakláncát. Kiderül, férje keze munkája, aki kerámiagyöngyöket készít. De nagyobbik fiuknak, Zsombornak az első körtemuzsikáját is ő alkotta. Talán ennek az ajándéknak köszönheti a magyar könnyűzenei élet a Kerekes Bandet.

“Zsombor fiam, testvérét, Viktort bevonva indult neki népdalgyűjtő körútjának. A mi családunkban nagyon fontos volt mindig, hol nőttünk fel. A fiúk népi hagyományok iránt érzett szeretete is Fedémesről jön. Tavaly volt kiállításom a Néprajzi Múzeumban. A megnyitón, mint mindig, Zsombor furulyázott. Csak most már az a különbség, hogy míg régebben őt emlegették az Ircsi fiaként, most már engem emlegetnek a Zsombor anyukájaként.”

Ircsi meghatva mesél a tavalyi kiállításról, ahol lehetősége volt egész életművét megmutatni a közönségnek.

“Hihetetlen érzés volt, amikor próbababák százai az én ruháimat viselték.” Ircsit a másodjára megrendezett Gombold újra! versenyre a Népművészeti Egyesületek Szövetsége kérte fel zsűrinek.

“Örültem a felkérésnek, bár ez egészen más felelősséggel járt, mint a viseletkészítés. Én alkotó embernek tartom magam, a műhelyemben érzem jól magam. A zsűri először a ruháik terveivel találkozott. Sok esetben láttunk olyan rajzokat, amikről egyszerűen nem tudtuk elképzelni, hogyan fogja elkészíteni a pályázó. Hihetetlen kreációkkal találkoztunk, csak utólag tudtam meg, hogy az egyik, Sejtdimenziók című munkát egri lányok készítették. Nagyon jó volt látni, hogy fiatalokat is így megihletnek a népi motívumok. Sokan kifogásolták, hogy ezeket a pályamunkákat, annak ellenére, hogy a hordhatóság volt az elsődleges szempont, nem lehet felvenni. Én ezt egyáltalán nem így látom. Minden ruhának megvan a maga funkciója, és mindent lehet hordani, csak a megfelelő alkalomra. Annak idején nagyanyáink is más ruhát vettek fel a misenapra, és másban jártak a piacra.”

Hirtelen megpillantom a mellettem fekvő kabát díszítését, a subrikát. Életemben először hallom ezt a szót, de a beszélgetésből kiderül, ez egy palóc hímzésfajta, és rögtön megállapítom, eszméletlen nehéz lehet egy ilyet elkészíteni.

“Inkább hosszadalmas, mint nehéz. De az a szerencse, hogy ha ne adj’ Isten elrontanánk a hímzést, ki lehet bontani. Nagyanyáinktól tanultam, hogy amit ember elrontott, azt ember helyre is hozhatja. És azt hiszem ennek a mondatnak a tanulságát tudnám üzenni a Gombold újra! idei jelentkezőinek, és a jövő évi jelentkezőknek is. Legyenek kitartóak, mert ha komolyan gondolják, és türelmesek, annak mindig meglesz az eredménye. És merjenek alkotni, ne féljenek az újításoktól!”

2012 | Vasárnapi Hírek | Kiss Orsolya